TARTALOM HÍREK CIKKEK DÍJAK FILM SZÍNHÁZ KÉPEK

GETTING HORNY


Az Európai Színházak Uniója tagszínházainak közös produkciója Getting Horny

Tarda Orsolya: Mézfürdő mánia

Zsótér Sándor legújabb Euripidész-variációjában a dráma szövegének rövidebb és kizárólag a lényegi történésekre, akciókra vonatkozó foszlányai hangzanak csak el. Zsótér most is a színészre koncentrál, és csak a puszta jelenlét, feszültséggel terhes állapotok válhatnak rendezésében központi elemmé. Minden más túlságosan teátrális, rideg és stilizált. Zsótér élettelen, steril közegbe állítja színészeit. A jellegzetes, de minimalizált mozgás és gesztusrendszer, a hangok és szavak egyaránt a színész által megjelenített belso állapotokat és a helyzetekben vibráló feszültséget hivatottak ábrázolni. A Getting Horny szinte már csak állóképek sorozata. Végtelenül lassú, kimerevített mozdulatok, feszült csendek, árnyképek.

Többszörösen nehéz feladat hárul a nézore, de az előadás szigorú, következetes, és nem engedi lankadni a figyelmet. Sűrített és koncentrált "forgatókönyv", úgyhogy az ember könnyen elveszítheti fonalat, ha csak egy pillanatra is elkalandozik. Zsótér előadásai kemény szellemi munkát és fegyelmet követelnek, ráadásul itt nem a drámával való találkozás a lényeg. Az házi feladat volt. A történet ismerete kicsit magától értetodő lesz, ami nyilván jelentősen befolyásolja az értelmezhetőség lehetoségeit. Az eloadás négynyelvu, viszont a feliratozás kis túlzással inkább zavaró, mint hasznos.

A díszlet és a jelmez szolgálta közeg és hatáselemek a nézőt hangsúlyozottan a távolságtartás, "elidegenítés" eszközeivel, mai világ-hangulatból indítja útjára. Neoncsövek vibráló fénye, rikító sárga-piros színű ruhák. Váratlan hangeffektek, vízcsobbanás, telefoncsörgés és videóbejátszások. A minimumra redukált szöveget meg-megtörik az egyszerű és az eredetit végletekig nevetségessé tevő mondatok, kommentárok. "Fürtje alatt csupán szirom-zsenge pihe simul az állára.", majd "Nem borotválkoztam." Zsótér jól ismert ironikus-játékos nézopontja a viszonyítás kényszerét rója a közönségre, de jelenkori valósággá válik minden, amit Zsótér Euripidésztol olvasott. A jellegzetes rendezoi kifejezésmód most is lassú, elnyújtott és feszültséggel terhes. Csakhogy most mindenbol kettő van.

A színpadon megkettőzött alakokat látunk. Két testbe bújt Dionüszosz, Pentheusz és Agaué. A többlényegűség ilyen ábrázolása lehetne evidencia, hiszen Dionüszosz isten a görög mitológia hagyománya szerint is változatos alakokban jelenik meg. Oroszlán, kutya, bika vagy éppen fiatal, kívánatos nő képét ölti magára. Mert Dionüszosz köztudottan biszexuális isten. A "lányos képu, szűzlány-arcú" változékony és ravasz. A nagy manipulátor. Zsótér viszont a kettősséget kivetíti Pentheuszra és Agauéra is. Az istent magyar, a fiút görög, az anyát finn színészekkel játszatja. Az alakok az anyanyelv adta természetes egységben ábrázolódnak, de az ember és az eredendoen kettos lényegu isten találkozása kettéhasított személyiségeket, követhetetlenségig bonyolódó, skizoid állapotot eredményez. Az isten bosszúállóként érkezik, Pentheusz üldözőjeként fogadja. Dionüszosz pedig kegyetlen játékba kezd.

A mánia félelmetes és pusztító. Nem csupán az embernek önmagán kívüli állapotát jelenti, hanem az ember isten általi birtoklását is. Az ilyen állapotba hozott halandó pedig bármit is tesz, azt isten által teszi. Nincs menekvés. Az érzéki, kívánatos nő-Dionüszoszt Rezes Judit, a férfit Nagy Ervin játssza. Az engedelmes fiú Simos Kakalas, "elvakított" énje Nikos Kapelios. Agaué higgadt, józan állapotát a finn Wanda Dubiel, az őrjöngő, önmagából kivetkőzött asszonyt Jarno Kolehmainen alakítja.

Dionüszosz anyja ruhájába öltözteti Pentheuszt. Megkaparintotta, de Pentheusz ebből mit sem vesz észre. A nővé lett fiú immár a férfi-Istent követi és imádja. A mánia működésbe lép. Pentheusz számára követhetetlenné válnak az események. Fokozatosan lesz úrrá rajta az extázis. A józan ész és Zsótér által kellően nevetségessé tett magabiztosság (első találkozásukkor kizárja a nőként megjeleno Dionüszoszt az erkélyre) elvesztése ugyanakkor a gyönyör érzését szabadítja fel. A férfi-isten és Pentheusz párbeszéde megismétlodik. A fordított jelenetben a magyar színész mondja a fiú szövegét görögül, s a görög színész magyarul válaszol. A jól nevelt srác bagzani készül Dionüszosszal. Mellette ott van a másik Pentheusz is, de ekkorra már az isten Agauét is megkaparintja. Az isten agresszorrá válik. A nő két alakban követi a két alakban létező istent. Összefonódnak, keverednek. Az Agauéra szabadított mánia hatására elszabadul a féktelen élvezet. Mindez vészjósló és végzetes, mert gyilkos vágyak és bosszúálló szándék mozgat mindent. A szexualitás ősi szimbólumai a színpadon. Tej és méz. Az ízekre szedett emberek és a gúnyos isten-alakok tánca alatt egy néhány évvel ezelőtti diszkó sláger hangzik fel: "I' m horny. Horny, horny, horny." Ez van. Szétszakadtunk, szétszaggattak bennünket. A partinak mindjárt vége és az üldözöttből üldöző lett, a vadászból áldozat. Egyszerre cserélnek szerepet, testet és helyzetet. A hajszában Dionüszosz a varázsló isten, az ember pedig játékszer. Sima ügy, muködik, Agaué pedig lefejezi oroszlánnak vélt fiát.

Csakhogy a hajsza új fordulatot vesz. Sokkoló, ahogyan Agaué és Pentheusz csúfot uznek Dionüszoszból. Újra és újra felbuggyanó, borzalmas nevetésben törnek ki, és a bosszú mámora elmarad, mert a legyőzött nem alázkodik meg. Dionüszosz csúszómászóvá válik, könyörög és magyarázkodik. Egyarcú, elvetemült senkiházivá lesz. Pentheusz közbeszól, felmenti anyját.

A dráma végén Dionüszosz mosolyog, győztes, Agauét száműzik. Az előadás vége ezzel szemben hirtelen kétségek között hagyja a nézot. Dionüszosz közhelyszámba menő szöveget darál magyarázkodásképpen, hogy milyen nehéz gyermekkora volt, az asszony pedig dönt: önkéntes száműzetésbe vonul.

Aztán mintha minden kezdődne elölrol. A lezárás első aktusa láttán akár végtelen történetnek is tűnhetne Zsótér szellemképes filmje. A kegyetlen irónia bedarálja a néző megnyugodni vágyó lelkét. Újabb film kezdődik újabb variációkkal. Rezes Judit Dionüszosza Pentheusznak csacsog az amerikai fociról, eközben Nagy Ervin Dionüszoszát a fürdőben megölik Agaué alakjai. Más játszmát látunk?

A halhatatlan isten halála megismételhető, az ember halála végérvényes. Zsótér azonban ördögi körré változtatja ezt, és a metamorfózis borzalma teljessé válik. A színpadon teremtett világba úgy záródik be ember és isten egyaránt, hogy nincs esély kikerülni a végtelen körforgásból. Az istenek újra játszanak, az ember pedig engedelmesen bekapcsolódik. Újjászületések, haláltalan, megváltás nélküli iszonyat.

A fürdőben meghaló Dionüszosz nem halhat meg. Rezes Judit Dionüszosza más taktikát választ, mert a "szűzlány-arcú" ravasz manipulátor. Persze lehet, hogy az újra kezdett történet másokról szól. Agamemnon meggyilkolásáról? Vagy éppen Minósz haláláról? A mozi mindenesetre megszakad. Az előadásnak vége, de a filmet mindenki pergesse kedvére tovább.

fel

Perényi Balázs : Mélylélektan és sorstragédia

Végletes előadás a Getting Horny. Szélsőségesen szigorú, sokkolóan merész gondolati színház, amelyben a rendező megvon nézojétol majd minden expresszív hatást, ami esetleg önfeledt szórakozásra csábítaná. Dermesztően hideg műalkotást konstruál, amely rákényszeríti a befogadót, hogy szokatlanul komoly erőfeszítéssel értelmezze az elvont színházi jeleket, mert ha elengedi a játékot, és csak szemlélődik, nyomasztó unalomba zuhan, mivel semmit sem ért, esetleg leléphet, ha sor szélén ül. Aligha képzelhető el, hogy tovább lehet haladni az úton, amelyen Zsótér Sándor néhány éve elindult (az út állomásairól az Ellenfény 1999. 4. és 2001. 5. száma közöl elemző tanulmányokat). Lassanként odahagyta szabálytalan, vad stílusát; tobzódó, zsúfolt rendezései után tudatosan megfékezte zabolátlan fantáziáját; folyamatosan redukálta a kifejezés fékevesztett eszközeit, elhajított mindent, ami fölösleges és esetleges lehet.

Ambrus Mária díszletében nincs egy természetes meleg szín, nincs egy enyhet adó játékos ív. A színpadot keretező halványkék plexilapokat lassan felgyulladó neonok világítják át, a kéken fénylő háttérfalba négyzetes rózsaszín panel ékelodik. Balra sarkított képernyős tévé, jobbra plasztikfüggönyű zuhanyozófülke. Az áttetsző tolóajtó előtt pedig tengerpartot megképző trambulin. A sötét színpadon nyomasztóan alulvilágított alakok mozognak állóképszerű lassúsággal. Színes és halogén fénynyalábok fókuszálnak jelentéses gesztusokra. A funkcionalista épületben megállt az ido. A tévében hol egy vízibalett időtlen képei - egy szinkronúszó gyakorlatnak evidensen nincsen se eleje, se vége, nem tart sehova - hol egy újra- és újrajátszott atlétikai gyakorlat láthatók. A rúdugró elrugaszkodás után, felemelkedik és lesüllyed, zuhan a semmiben, ég és föld között: fel nem repülhet, de vissza sem térhet a földre. A három szerepet kettőzve hat színész játssza, két finn, két görög és két magyar. Ki-ki a saját anyanyelvén szólal meg, mire azonban elfogadnánk ezt a konvenciót, valaki eros akcentussal visszakérdez a partner szövegére, vagy kilök egy trágár angol mondatot.

Rengeteg minden zajlik a csaknem egyórás előadásban. Az anyakirálynő kétszer is rányit fiára, aki egyszer csajjal (Dionüszosz 1.) van, egyszer sráccal (Dionüszosz 2.), rájuk is ripakodik: "Mi a… történik itt?" Van önkielégítés és szeretkezés, orgia és gyilkosság, némelyek megőrülnek stb. Mégsem történik semmi, vagyis nem látjuk történetnek az eseményeket. Lényegében felmondják a mítoszt, szinte hiánytalanul. A mélyebb jelentését is megmutatják, sot azt még inkább, mint a szüzsét, de az egyes jelenetek nem állnak össze folyamattá. Ugyanis a produkció felfüggeszti a történetmesélés összes tradicionális-konvencionális feltételét.

Nincsenek egységes jellemek, akikkel megtörténik mindez, ellentétes jellemvonásokat dobnak szét a megkettőzött alakok közt. Dionüszosz 1. halk léptű, borzongató kacajú, bizarrul nyugodt (isten)nő: Rezes Judit. Dionüszosz 2. letaglózó férfiasságú, szoborszerű szépségét lusta kontraposztban mutató férfi (isten): Nagy Ervin, akinek akarata magától értetődő metafizikai törvény. Pentheusz 1. zömök fiatalember, két lábbal a földön járó szkeptikus: Simos Kakalas. Pentheusz 2. nyúlánk férfi, zaklatott alak, talaja vesztett megszállott: Nikos Kapelios. Agaué 1. nagyestélyis domina: Wanda Dubiel; Agaué 2. a nagyasszony férfias énjének torzképe, sünihajú piknikus, rángatózó férfi: Jarno Kolehmainen. Külön-külön ezek az alakítások elhagyják a jellemformálás minden lélektani realista eszközét, nincsenek színes, karakteres, árulkodó megnyilvánulások. A hagyományos színház értelmezésében ezek a figurák nem egyéniségek. Szövegük jelentése fontos, de ezekből az áriákból alig néhány esetben épül szituáció, ami pedig az európai színházi hagyományban a cselekmény alapja. Ebben az előadásban a színészek a gondolat médiumai, a szöveg jelentésének szuggesztív sugalmazói. Tömbszerűen koncentrált jelenlétük nem sorakoztatja fel a lelki változás, az átalakulás pszichológiai jeleit, nem játszanak nagy ívet, maradnak, akik voltak. Az előadásnak nincs ritmusa, az elviselhetőség határáig kilassított mozdulatok, kitartott gesztusok és a színtelen szövegmondás tempója végig azonos.

Nehéz történetként értelmezni az akciókat azért is, mert nem világos a játék idődimenziója. Az európai elbeszélések időben előre bomlanak ki, és ha nem, akkor a könyörtelen időt figyelembe véve hatolnak a múltba, és ha ki is zökken az idő, helyre lesz tolva az. Az egyszer megtörtént mással, máshol, vagy megint ugyanúgy nem játszódhat le. A Getting Hornyban kétszer látjuk Dionüszosz csábítását, ahogyan ráveszi Pentheuszt, hogy asszonynak öltözve lesse ki a bacchanálián őrjöngő Agauét. Másodszorra a szerepek felcserélődnek, a meggyőzött király unszolja a kétkedő istent. Semmi nem végleges. Még a halál sem! Pentheusz elsőre álmában pusztul el, később valóságosan is meghal, mégpedig két ízben (két Pentheuszról tépik le az anyukák ruháit, jelezve elhunytukat). Igen ám, de a széttépett Pentheusz újra felbukkan (szó szerint az óceánból, vagyis a színpad alól), ismét leveti a búvárruháját. Vajon mi megy a tévében? Úgy van: vízibalett, mint az elején. Csakhogy most az androgün Agaué(k) megfojtják a férfi Dionüszoszt. Kioltják a halhatatlan életét. A jelenet kísértetiesen emlékeztet a hazatérő Agamemnón lemészárlására. Hérosz és mítosz kapcsolata esetleges, Klütaimnésztra és Aigisztosz figuráját kapja apa- és anyakirálynő, Pentheuszra pedig a bosszúálló Oresztész szerepe vár. Talán egy másik mondában megtorolhatná halálát.

A történetmesélés tradícióinak és a színházi cselekvés konvencióinak radikális cáfolata arra kényszeríti a befogadót, hogy elfogulatlanul, önmagában értelmezze a játék jelrendszerét. Nem könnyű! Mire eszmél az ember, hogy nézői elvárásait szélsőségesen megcáfolják majd, már vége is a csaknem egyórás előadásnak. Forgatókönyv Euripidész tragédiájából - állítja a színlap, és valóban, az évezredes mítosz egy kortárs mozifilm jellegzetes közegében, tipikus kellékeivel elevenedik meg. Hollywood archetipikus történeteket bújtat el mai sztorikba, a Getting Horny a jelenkor kommercializálódott, manipulált mitológiájával idegeníti el a tragédiát. Neoprém ruhában partra lépő, újgazdag búvár: Pentheusz király; az elhagyott tengerparti villa: a thébai vár, ahová mustárszínű borítékban érkeznek a videokazetták: a Hírnök és a Jós (ezt a szerepet játssza még a rémisztően hangosan csöngo telefon is). A kazettán a Metro Goldwyn Mayer üvöltő oroszlánja után a menádok nyugtalanító őrjöngésérol érkezik tudósítás, majd a főhős szörnyű halálát jövendölik meg. Dionüszoszt a zuhanyozóban mészárolják le az anyakirálynok, akárcsak a Psycho első áldozatát Hitchcock, filmtörténeti jelentőségű mozijában. Ismerjük ezt unásig, gondolhatnánk, és a közelmúlt sikerré aktualizált klasszikusai juthatnának eszünkbe, amelyekben a modern világ banális történetmorzsái segítették az eloadás olvasását, alaposan eligazítva a befogadót. Közel hozták az örök érvényu alkotásokat, de elhagyták mindazt a bonyolultabb, mélyebb jelentést, ami ebben az illúzióját vesztett, haszonelvű közegben ábrázolhatatlan. A cyber-világhoz, öltönyös yuppie-ihoz törték a médiásított drámákat.

Zsótér Sándor intellektuális színháza azonban az Euripidész-tragédia cselekményszövésében rejlő világmagyarázatot bontja ki az elidegenedett - mai - keretben. A Bakkhánsnőkben minden jelentős esemény színen kívül zajlik. Elmeséltetik. Szavak képzik meg a megszállott nők kiszabadulását a börtönből, szóban jelenik meg hegyre vonulásuk, mámoros tombolásuk. Szóban szabadul ki Dionüszosz Pentheusz börtönéből, hogy szóban vetítse elénk az őrjöngő uralkodó képét, akit később saját anyja tép szét puszta kézzel, de erről persze csak a Hírnök szavaiból szerzünk tudomást. A néző a sorsfordító eseményeket egyszer sem látja. Végzetüket nem megélik a hősök: betelik rajtuk. Asszisztálnak saját életükhöz. Csak akkor látjuk őket, amikor már lejátszódott, ami elrendeltetett: és szenvednek. Ha a játéktér a valóság metaforája, a görög dráma elbukó héroszai tehetetlen áldozatok, akik nem részesei életük fordulatainak. Mennyire hasonlít ez a Getting Horny végtelenül elidegenedett jelen idejéhez, amelyben a szenvtelen játékstílus, a könyörtelenül visszafogott tempó, az események monoton áramlása végzetszerűnek mutatja az elbukást. A személyiségüket vesztett alakok történetből kiszakadt, ezért racionálisan értelmezhetetlen bukása, tanácstalan lézengésük a görögség tragikus világmagyarázatát fogalmazza újra, miszerint az ember élete az ember feletti, ezért befolyásolhatatlan a pusztító erok diadala. Théba a rosszindulatú istenek játszadozására szolgáló terepasztal, ahol még az uralkodók egyetlen kárpótlása is csak annyi lehet, hogy csődjükbol általános érvényű mese lesz. Az előadás visszatetszően rideg, kihalt világába érkezők szintén eltávolodtak érzelmeiktol, vágyaiktól, akaratuktól, ez az atmoszféra leginkább Ellis Amerikai pszichójának érzelemmentes és amorális Amerikájáéra emlékeztet. A harmadik évezred emberének életidegensége szikrázik össze a görögség tragikus életszemléletével. Hiszen a teodicea nagy teológiai kérdésére - vagyis hogy miképp került a rossz a világba - nehéz elgondolni borúlátóbb, vigasztalanabb választ, minthogy a gonosz jelenlétét maguk az istenek, többek között a bosszúszomjas Dionüszosz léte biztosítja.

A mámor és őrület (mania) pusztító termékenység istene kettős természetu lény: isteni és halandó származású; nemtelen, vagyis kétnemű; állat (medvévé és oroszlánná szeret legkivált változni) és ember stb. Ha megjelenik, szétfoszlik a realitás fátyla, semmivé porlad az embert önmagától megvédo civilizáció minden biztonsága, nonszensszé lesz a humánum minden érve.

Az előadás nem választ metafizikus és pszichológiai olvasat között, nem veti el ezt, hogy kibonthassa amazt. Felmutatja a dráma, pontosabban Dionüszosz alakjának freudista olvasatát, amelyben a kapukat áttörő, láncokat szétszakító isten nem más, mint a tudatalattit felszabadító erő megszemélyesítoje. De hiába várnánk az előadástól a sötét indulat patologikus megnyilvánulásait, nincs elcsukló vagy hörgő hang, sikoly és zokogás. Nincs tébolyult vagy ködösen elboruló tekintet. Nincs kataton mozdulatlanság vagy eszeveszett rohangálás. A psziché drámája ez, és nem pszichodráma. Nem öncélú formajáték, hatáselméleti kísérlet a rendkívül szublimált, szélsőségesen stilizált játékmód, hanem az egyetlen mód arra, hogy világos beszédben szóljanak az iszonyatról. Szentjózanul. Az előadás jelrendszerében jelentést hordoz a megkettőzodött figurák elhelyezkedése: Pentheusz elrántja a zuhanyozó függönyét, ahol a nő Dionüszoszt sejti, de ott már a férfi Dionüszosz mosdik éppen. Vágykép? Vagy látomás? Esetleg lassan rádöbben, hogy nem az, akinek hitte magát, hogy nem arra vágyik, amiről hitte, hogy vágya? Önmagukon túlmutató jelentést hordoznak, a félmeztelen testekre húzott ruhák. Például Agaué estélyije, amit félig-meddig magára gyötör fia, úgy, hogy mozdulni is alig tud. Később egyetlen mozdulattal tépi le róla a mezt a mama: megöli fiát, megfosztja magától gyermekét. Az elegáns öltözet egyaránt jelentheti a fiú reménytelen vágyát, hogy eggyé váljon anyjával, és Pentheusz elfojtani kívánt feminitását, amire az isten döbbenti rá, valamint kiszolgáltatottságát, sebezhetőségét. Gazdagon kijátszottak a maszkok, amelyeket Dionüszosz 1. hoz magával elegáns bőrretiküljében. Az oroszlánmaszk, amit parókának néz a bolydult elméju ifjú, aki első látomásában anyja mellét nyalja-mardossa, később úgy tapad a király arcára, mint a horrorfilmek álarcai, nem szabadulhat tole, ahogy őrült vágyától sem, hogy meglesse tomboló anyját. Végül ezt az oroszlánfejet teszi ágyékához az anya férfi énje groteszk tanácstalansággal, miközben megölt gyermekét gyászolja. Az álmok: görög vázák erotikus ábrázolását idéző, esztétikusan erotikus árnyjátékok. Az orgián az ágyékhoz támasztott furulyát szájukba vevő nők játszanak a hangszeren. Pentheusz eltagadott horgadó vágyát mutatja a kép, amelyben álarcos alakmása és az álarcos isten óriás fémrugóból és levelekből applikált (kettős természetű, egyként anyagi és organikus) pálmát feszít másik énjének lába közé. Pentheusz és Agaué személyiséget szétzúzó mámorának örömtelen képei sorakoznak egyre, de ne keressük az eksztázis boldog pillanatát, mindent átleng az idegenségérzet dideregtető hangulata. A földön fetrengő Pentheusz a plexilapnak feszülő pucér férfi(isten)segget bámulva maszturbál, mialatt a közelben áll a gyulölt-vágyott Anya, de szánalmas vergodését nem kíséri kéj. Van egy felejthetetlen képe ennek az elidegenedett bacchanáliának. A nő Dionüszoszt bizarrul rángva követi a férfi Agaué, lenyűgözve nyomul a hájas férfi. Pentheusz csillogó bordó toalettben kúszik a földön, nemsokára megölik. Semmi sem az, aminek gondolnánk: Agauét noi szerepet játszó férfi színész képviseli, imádottja Dionuszosz női alakmása, Pentheusz álöltözékes férfi, avagy nőiességére döbbenő transzvesztita. Az átlényegülés szintjei egyazon látványban, a színészi szerepjátéktól az emberi átlényegülésen át az isteni metamorfózisig, egyszerre láthatók. Minden stimmel - egy asszony (Agaué) figyel egy férfit (Dionüszoszt) -, és mégis felbolydult a világ. Átellenben a tükörkép: Nagy Ervinre (Dionüszosz) Wanda Dubiel (Agaué) mered, és Simos Kakalas (Pentheusz) női ruhában hever lábaiknál. Nem hiányzik az előadásból a Zsótér egyéb munkáit jellemző démoni irónia sem. A borzalom, a gyermekgyilkosság után Dionüszosz 2. nagyon elszontyolodik, és sanyarú gyermekkorára hivatkozva kér feloldozást a szörnyeteggé tett Agauétol. Zeusz árvája elanyátlanodva fogadja a visszautasítást.

A szenvedés gesztusai nem látszanak, zokogni nem lehet, pedig az emberi lélek mélyének feltárulása, a dionüszoszi mámor iszonytató logikája fagyos következetességgel jön el, mintha egy matematikai tétel hibátlan bizonyítását követnénk nyomon. Az euripidészi dráma felrobbantásának és a törmelékek újrarendezésének magyarázata talán annyi, hogy Zsótér Sándornak nem volt kedve negyedszer is színre állítani a Bakkhánsnőket, a végeredmény azonban rendkívül érdekes. Valószínűleg a rendező újabb korszakának végállomása ez az egyszerre lenyűgöző és ijesztően perfekcionista konstrukció, amelyik tökéletes és embertelen egyszerre, csakúgy, mint a görög istenek.

fel