Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát vitte a keszthelyi Festetics-Kastély parkjába Puskás Tamás. A Keszthelyi Nyári Játékok lassan, de észrevehetően épül be a nyári színházi események egyre hosszabb sorába, és az idei előadás is mutatja: nem érdemtelenül. Puskás rendezőként légtornász módjára bánik a darabbal, sokat kockáztat, de biztosan tartja az egyensúlyt a klasszikus értékek és a modern értelmezés között. Egyszerűen és érthetően vezeti a cselekményt, tartózkodik a klasszikusok iránti tiszteletből fakadó távolságtartástól, izgalmas, figyelemreméltó előadás megteremtésére törekszik. Jó segítőkre lel a budapesti és a kecskeméti Katona József Színházak művészeire épülő alkalmi társulat tagjaiban. A színészeken időnként érezhető, hogy különböző játékstílust, különböző műhelyeket képviselnek, a közös munkában mégis megvan a szükséges harmónia, a sojkszínűség pedig jót tesz az előadásnak.

Shakespeare felnőttmeséjéban Puskásnál igen egyszerűek a figurák, sőt talán kicsit együgyűek is. Ónódi Eszter és Nagy Ervin kettőse Rosalinda és Orlando szerepében két gyermeki érzelmű, kissé bugyuta alakot hoz. Különös módon Rosalinda bugyutasága elmúlik, amint álruhát ölt. Naivából a cselekmény aktív irányítójává, emberi sorsok formálójává válik a – feltehetően bölccsé tevő- maskara alatt. Ónódi Eszter mindkét szerepformálása igényes, nőként légies, férfinak öltözve mesejátékosan kedves. Egyedül az átmenet furcsa, a rendező adósunk marad a magyarázattal, miért nem köszönnek vissza Rosalinda eredeti személyiségjegyei az általa életre keltett figurában, és leginkább hogyan ad észt és furfangot az álca. Nagy Ervin groteszk jellemábrázolása kissé már ismerős korábbi szerepeiből, de ne legyünk szigorúak, hiszen azokban is jó, csak lehetne most egy kicsit más. Pálfi Kati Célia szerepében bájos és rokonszenves. Bubik István és Fekete Ernő duója különböző figurákkal egyaránt jó párost alkot. Ki kell emelni az idősebb korosztályt képviselő Horváth Sándort, aki a szolga szerepében egy másik színésziskola játékmódját idézi: klasszikus shakespeare-i stílusban, könnyedén, de elegánsan, pátosszal szavalja szerepét, és kontrasztot jelent a modernizáló előadás többi szereplőjéhez képest. Horváth Sándor szerepeltetésével Puskás tehát Shakespeare-t idéz egy Shakespeare-darabban. Szirtes Ági ismét az együgyű, ösztönös parasztasszony szerepébe bújik, partnere az ország számos színházában egyszerre játszó Magyar Attila pedig a rezonőr és a bohóc figurája között próbál egyensúlyozni, de erősen a bohóc irányába billen. A rendező tág teret enged neki, de kiváló érzékkel állítja meg azon a ponton, ahonnan az olcsó “kabarébuffóság” csak egyetlen lépés. Ha ehhez a mércéhez Puskás a Vidám Színpad új igazgatójaként is tartani tudja magát, az feltétlenül biztató. Kárász Zénó pankrátorból pipogya melákká szelidül szerepváltáskor. Szórakoztató, szeretetreméltó alakítást nyújt.

Érdekes ötlete a rendezőnek, hogy Básti Juliból és Czukor Balázsból kart képez, amely a Quimbi zenéjére afféle hangulatfestő – a cselekményhez meglehetősen laza szállal kötődő- narrációt ad. A kastélyparkban Bástiék bluesos énekét hallgatva a Shakespeare-komédia közben az embernek az az érzése, hogy talán még a szerzőnek is tetszene ez az egyébként szokatlan megoldás. Rátkai Erzsébet jelmezeit a korhűség helyett inkább a rendező kreatív ötleteinek maradéktalan kiszolgálása jellemzi, amely különösen a pankrációjelenetben igen látványos. Horesnyi Balázs színpadképe egyszerű. A plafonra helyezett tükör – amely díszletté emeli a színpadon látható rajzot- érdekes megoldás. Az üres játéktérnek köszönhetően – ahol a színészek ki-be járnak – egy régi pajtában érezzük magunkat, ezzel a középkorra jellemző vándorszínészet külsőségei elevenednek meg.

Puskás Tamás idei Sakespeare-bemutatója találékonyságról, tudatos színészvezetésről és jó arányérzékről tanúskodik. Remélhetőleg nemcsak kellemes nyári emlék marad, hanem a budapesti közönség is találkozhat vele a Vidám Színpad falai között.