Koccanás
TARTALOM HÍREK CIKKEK DÍJAK FILM SZÍNHÁZ KÉPEK

KOCCANÁS

Zappe László: Országtabló pillanatfelvételen

Hálátlan lény a kritikus. Este végigröhög csaknem három órát, utána még azzal a mostanság fölöttébb szokatlan érzéssel távozik, hogy kicsit talán tovább is bírta volna nézni az előadást, aztán másnap reggel már csupa kifogásra emlékszik. A színházi könnyűiparhoz különben is úgy szokás viszonyulni, mint könnyű lányokhoz: élvezzük és megvetjük

Spiró György új darabja, a Koccanás a Katona József Színházban alapjában igényes színházi könnyűipar. Zeitstück – mint a műsorfüzet dramaturgi előzeteséből is értesülhetünk róla. Azaz köznapi életünk felszínét mutatja meg egy egész naposra nyúló hatalmas közlekedési dugó színpompás-szatirikus ábrázolásával. Az író azonban ennél többre tör. Nem is tehet mást. Nemcsak igényessége, lelkiismeretessége okán, hanem mert különben súlytalanná válna mindaz, amit bemutat, s amin olyan remekül szórakozunk. Az író vallomása szerint Goldonival próbált konzultálni, amikor az ötlet egy vele megesett karambol nyomán megfogant benne, de Goldoni hallgatott. Nem kínált átvehető alapszituációt. A Koccanás mindazonáltal követi számos Goldoni-darab dramaturgiáját. Az élet megáll benne egy elnyúló pillanatra, s ebben a kizökkent pillanatban sűrítetten, de egyúttal kiterítve is tárul föl. Igazából a közlekedési dugóban sem áll meg ugyanis az élet, néhány pillanatnyi habozás után folytatódik. A vállalkozó vállalkozik – gyorsbüfét rögtönöz –, a tőzsdejátékos mobilon tőzsdézik, a hajléktalan bevásárol a közeli ház erkélyéről figyelő nyugdíjas házaspárnak, a szappanoperákat vitató kismamák csecsemőikkel átbukdácsolnak a kocsik közt. Turisták, tüntetők, térítők jönnek, maffiózók bukkannak föl, és persze egy korrupt és kötekedő, a bűnözőktől rettegő rendőrpáros is. Hatalmas színes forgatag, egy kultúrák, rendszerek, világvallások, történelmi korszakok határán hányódó nagyváros minden jellegzetessége fölvonul. A néző a borzalmakra való ráismerés kissé hisztérikus örömével kacag. (Akik értetlenül bámulnak a színpadi vircsaftra, azok lélekben alighanem egy másik bolygón élnek – lehet, hogy ők a boldogabbak.)

A pillanatra megállt, majd újraindult élet azonban szükségképpen cselekménnyé sűrűsödik. És ezzel kezdődnek a bajok. A pitiáner vállalkozó, aki gyalog útjára bocsátotta a Kárpát-medence teljes etnikai palettáját képviselő brigádját, gyorsbüfét rögtönöz, és a munkába mindenkit beszervez. Jó poénokra és apró konfliktusok sokaságára alkalom ez, csak éppen nem igazán fölfogható, ki miért áll be hozzá. A tőzsdén milliókat kaszáló rövidnadrágos fiatalember persze játékból, a hajléktalan meg a nyugdíjasok némi pénz reményében. A darab két főhőse azonban egy sajátos pár. Két értelmiségi. Egy középkorú férfi, akinek undorát leküzdve, sikerült betagozódnia a rendszerbe, humánpolitikai menedzser (öndefiníciója szerint korábban személyzetis, azelőtt meg rabszolga-kereskedő volt e funkció elnevezése), meg egy munkát kereső asszony, aki még csak szeretne csatlakozni e réteghez. Ősi vígjátéki poén: nekik különben is egymással kellett volna találkozniuk – az asszony a férfihoz igyekezett interjúra (régebben talán felvételi beszélgetésnek mondtuk volna). Hogy ők miért szállnak bele a vállalkozó bulijába, azt a cselekménybonyolítási szükségleten kívül más aligha magyarázza. De még ennél is nehezebben követhető, hogy a férfi egyszer csak belebolondul a lányát egyedül nevelő, idős anyjáról is gondoskodó, s hozzá korunkban reménytelenül életképtelennek mutatkozó asszonyba. Aztán még két férfiú is követi ez úton – talán hogy a szatirikus túlzás élét vegye e kapcsolat lényegi szentimentalizmusának. Ez a szerelemféle azonban a darab világában eleve ábrázolhatatlan. Indítékai ugyanis alapvetően morálisak, és ebben a világban nincs morál. Másfelől e hirtelen támadt szenvedélyt legföljebb shakespeare-i költői hévvel lehetne leírni, ebben a világban azonban nincs költészet.

Spiró vállalkozásának – hogy a köznapok ábrázolásából valami köznapokat meghaladót csiholjon ki – heroikus reménytelenségét azonban egy epizód mutatja talán a legjobban. A darab vége felé két gengszter üldöz egy harmadikat, majd az oldalt húzódó felüljárófélén megölik, és azonnal el is száguldanak áldozatukkal együtt. Technikailag is mesterien kivitelezett jelenet. A gyilkosság úgy zajlik le, mintha mi sem történt volna. Ha meggondoljuk, van-e szörnyűbb, mint egy gyilkosság, amit észre sem vesznek? Csak hát éppen ez ábrázolhatatlan. Vagy megráz a jelenet, s akkor már nem észrevétlen, vagy nem ráz meg, s akkor a lényegi hatás vész el. Az ilyen megrázkódtatások nélkül viszont inkább csak a szarkasztikus-fanyar vígjátéki kedély szabja meg a produkció hangulatát. A vállalkozás szinte idilli összeműködést teremt, igaz, végül a vállalkozó senkinek sem fizet. De hát az összeg tulajdonképpen jelentéktelen. A szerelmi történet meg függőben marad. Az író ízlése és valóságismerete lehetetlenné teszi a boldog véget, de nincs szíve a végső reménytelenség kimondásához. A darab színpadra állítása bravúros. Khell Csörsz díszlete egy lejtőn úgy ábrázol két kocsisort, hogy egyetlen autóalkatrész sem látható. Ülések, rakományok, rácsszerkezetek jelzik a járműveket. Jobbra egy felüljáró, alatta a hajléktalan padjával (olyan ócska hely, hogy az nagyon jó, mert senki sem zavarja el onnan), balra fönn az öregek erkélye. Zsámbéki Gábor rendezésében remek ritmusban jönnek és pontosan sülnek el a poénok. Szakács Györgyi jellemző ruháiban a társulat hatalmasan hullámzó kavalkádot állít színre. Bezerédi Zoltán a rokonszenvesen ocsmány vállalkozó, alacsonyan szálló, ám csavaros elmével, Fekete Ernő a rövidnadrágos ifjú tőzsdebajnok, pengeéles hideg elme, arisztokratikus, lenéző empátiával mindenki iránt, hisz tudja, bármikor zsebre vághatja őket, ha éppen akarja. Hajduk Károly e. h. a hajléktalan lelkébe láttat, Kun Vilmos szklerotikus vén bolsevikja eleven kövületként üli végig az előadást az erkélyen, Máthé Erzsi nagy élettapasztalattal sertepertél. Máté Gábor és Lukáts Andor a kezdetben veszekedő, majd összehaverkodó koccanók szerepében az üres viselkedési sztereotípiákról állítanak ki látleletet, akárcsak a két kismama szerepében Pelsőczy Réka és Rezes Judit, valamint Vajdai Vilmos mint kókler idegenvezető, Mészáros Béla pedig egy jellegtelen srácként. Elek Ferenc néhány nyugtató gesztussal jellemzi a tapasztaltan korrupt rendőrt, Fenyő Iván adja ifjú, heveskedő, öncélú hatalmaskodásra hajlamos kollégáját, Kis Eszter fontos szólamot formál egy riadt egészségügyi dolgozó szerepéből, Bodnár Erika a holdkóros misztikát keveri a flaszterhez tapadt színorgiához, Tóth Anita a felüljáró peremén termő gyomokat locsolgató bolond öregaszszonyként egy természeti lény, egy riadt kismajom elkerekedő szemével rémül meg a megállt, összesűrűsödött élet fölött. Gáspár Sándor és Ónodi Eszter emberfelettit teljesít a két értelmiségi, a két nem e világra való morális lény realitását szinte elhitető, a darabba beillesztő játékával. Varga Zoltán, Tóth Zoltán, Takátsy Péter, Nagy Ervin, Rajkai Zoltán több szerepben szolgálja a kimeríthetetlennek tetsző országtablót.

fel