| TARTALOM | HÍREK | CIKKEK/1 | CIKKEK/2 | DÍJAK | FILM | SZÍNHÁZ | KÉPEK |
|---|
Fekete Ernő és Nagy Ervin, két fiatal színész a budapesti Katona József Színházból. Szinte minden este játszanak, gyakran főszerepet is. Harminc, illetve huszonhat évesen már számos sikert elértek, a díjak sem kerülték el oket. Ascher Tamás rendező egyszer azt mondta Feketének: „Talán színész lesz belőled.” Nagy Ervint pedig egykori főiskolai osztályfőnöke nevezte a „háta mögött” a magyar színházi élet nagy reménységének. A végén még igazuk lesz…
Ernő: Gimnazista koromban, amikor egyre intenzívebben vonzódtam a színházhoz, kezdetben inkább rendező akartam lenni. Aztán felvettek színésznek a főiskolára, és megláttam mit is jelent a rendezői munka. Vágy lenne bennem, de bátorságom jelenleg nincs a rendezéshez, szeretnék ugyanis mindent nagyon jól csinálni.
Ervin: Velem is valami hasonló történt a főiskola alatt. Elsőben nagyon szerettem rendezni az osztálytársaimat, ebben tanáraim, Horvai István és Máté Gábor még partnerek is voltak. De harmadikban rájöttem arra, hogy színészileg még mennyi elvégzendő munkám van magammal. Nekem is mondott olyat tanárom, hogy az ember negyvenhárom éves korára lesz kiforrott színész, addig pályagyanús meg tehetséges.
Évekkel ezelőtt a Katona József Színháznak különleges kultusza volt. Ez ma is így van?
Ernő: Valami biztosan változott, nincs akkora nimbusza a színháznak, de azért még most is szép számmal vannak olyan emberek, akiknek ez jelenti „a színházat” Budapesten.
Ervin: Tényleg rajtunk múlik az, mennyire tudjuk a mi korosztályunkat behozni a színházba, és mennyire újul meg a törzsközönség. Szerintem ez ma már sokkal nehezebb.
Jó tíz évvel ezelott az itteni színészek szerepeltek a televízióban és számos mozifilmben. Tudom, tapintatlan a kérdés, de ha az utcán megkérdeznék néhány embert, vajon tudnák-e, kicsoda az a Fekete Ernő vagy Nagy Ervin?
Ernő: Ha valaki éppen előző este látott minket, akkor talán igen, de amúgy kicsi a valószínűsége. Ervint még inkább ismerik, hiszen o alakította a Hídember című filmben Kossuth Lajost.
Ervin: Mi itt a színházban főszerepeket játszunk. Ám ez nem függ össze azzal, hogy holnap hívnak-e filmszerep-válogatásra. Ahhoz szerencse, összeköttetés, meg az előző három film kell, amelyekben már játszottál.
Korábban azt nyilatkoztátok, hogy reklámban és szappanoperában nem kívántok munkát vállalni.
Ernő: Én nem szeretnék ebben részt venni. Műsorvezetést sem vállalok, mert nem értek hozzá.
És az számít?
Ernő: Valószínűleg nem, de nem tudnám eljátszani azt, hogy kíváncsi vagyok emberekre, miközben ez nincs így. Egyszer láttam egy reklámot Sir John Gielgouddal: a sötét képernyőn volt egy felirat, és az ő hangja azt mondta, hogy na, ez jó. Tehát nem eljátszom, hogy egy fogorvos vagyok a rendelőben, hanem elismert színészként adom a nevem valamihez. De ez majd talán hatvan felé, esetleg.
Ervin: Nagyon jó lenne, ha a mindennapos színházi munkánkat, nevezzük minőségnek, anyagilag is elismernék. Hiszen minél nagyobb szerepeket játszik valaki, minél gyakrabban van színpadon, annál kevesebb a lehetősége arra, hogy bármi mást elvállaljon.
Ernő: Természetesen nem ennyire tragikus a helyzetünk, bár nem akarom a problémát kicsinyíteni sem. Végül is, fiatal emberek vagyunk, akik szeretik azt, amit csinálnak. Miközben szerelmesek vagyunk, bulizunk, tehát az életünk sem komor, megéljük a szenvedélyes művészetünket. Persze, szeretnék még az életben egy lakást, de erre, úgy tűnik, egyelőre nincsen esély.
Ervin: Én bíztató jeleket is látok: telt ház előtt játszunk esténként.
Mennyire fontosak számotokra a hivatalos visszajelzések?
Ervin: Én komolyan örültem a tavalyi pécsi színházi találkozó Súgó-díjának, amelyet a legjobb harminc év alatti férfi színésznek ítélnek oda. Jólesett, hogy a szakma elismert. De tudni kell, hogy a díjak nem konzerválják a tehetséget, ez rövid ideig tartó öröm.
Ernő: Bárki bármit mond, díjat kapni nagyon jó. Bár szerintem nem annyira jó kapni, mint amennyire rossz nem megkapni egy munkáért azt, amiért úgy érzed, hogy nagyon megdolgoztál.
El tudnátok képzelni magatokat bármilyen más szakmában?
Ernő: Nem.
– Mi a véleménye a kritikáról?
– Nemrégiben az egyik neves színházi szaklap elmarasztalta A bosszúban nyújtott alakításomat... Valamennyire bántott a dolog, zavart, hogy a többieket dicsérték, és hozzájuk képest engem lehúztak. Bár nem érdekel a kritika; a kollégák és a közönség – igen.
– A kollégák mit mondtak?
– Ők nem bántottak. Ha valami gázos, segíteni próbálnak. Mindenki szenvedett ebben a próbafolyamatban. Az idióta csúszott… Nagyon elfáradtam az évadban. Szeptemberben bementem a színházba, és június elején jöttem ki. Huszonhat estét játszottam egy hónapban, nagyrészt főszerepeket.
– Nem irigykednek a többiek?
– A főszerepek miatt? Nem tudom. Sokan felteszik ezt a kérdést.
– A kollégák megnyilvánulásaiban nem érez “felhangokat”?
– Pici félmondatok vannak: “Intézd már el, hogy jövőre is te játsszál mindent.” Amibol inkább “a nekem miért nincs nagyobb szerepem?!” keserűsége cseng ki, nem pedig az irigység. Hiúság van bennem, de szakmai dolgokkal nehéz megbántani. Nem vagyok annyira sértődékeny, már megerősödött az “immunrendszerem”. Anyagi szempontból pedig mindegy, hogy ki mennyit játszik, ilyen a színház szellemisége.
– Mit gondol, a főszerepek a tehetségének szólnak?
– Ez bizonyára alkat kérdése is … mostanában “hősszerelmeseket” játszom. Biztosan nem elhanyagolható, hogy 185 centiméter vagyok.
– Az eddigi szerepei közül melyek álltak önhöz a legközelebb?
– Rogozsint nagyon szeretem, de szívszerelmeim nem voltak. Jó néhány szerep nagyon közel állt hozzám, azt azonban nem éreztem, hogy ha elveszik tőlem valamelyiket, leszakad a világ. Szerettem Dionüszoszt is…
– És a filmszerepek?
– Kevés volt belőlük. Játszottam a Nincsen nekem vágyam semmiben, Mundruczó Kornél első filmjében.
– És Kossuthot is eljátszotta a sokat vitatott Széchenyi-filmben.
– Ja igen, a Kossuth. Nagyon szerettem csinálni, bár a végeredménnyel elégedetlen voltam.
– Önmagával? Azzal, ahogyan megformálta a karaktert?
– Nemcsak magammal, az egész filmmel.
– A rendezőben is csalódott?
– Azt hiszem, Bereményi Gézának nem volt ideje rendesen foglalkozni a filmmel. Nem kedveztek a körülmények, a nyilatkozatháborúk, a politikai felhang. Bereményit egyébként jó rendezőnek és jó írónak tartom. Nem olyan fajta lett a film, mint amilyet – gondolom – ő szeretett volna. Igazából nem tablót akart. Szerettem volna, ha néha Kossuth a konyhában ül, olvas, míg fortyog mellette a kávé. Vagy ha mondjuk Széchenyi nemcsak ír, hanem az angolvécén ül. Talán sokkal emberibbnek kellett volna lenni, sokkal hétköznapibbnak. De az anyag terjedelme miatt ez nem fért bele. Úgy tervezte például, hogy a saját szakállunkat használjuk.
– Megnövesztette?
– Nekem nincs mit megnövesztenem, apai örökség, “cirkuszkerítés”…
– Jól érzi magát a Katona József Színházban? Ide vágyott?
– Ide, mindig. Tizenhat évesen Dunaújvárosban láttam a Csiky Gergely Színház Éjjeli menedékhelyét Lukáts Andor főszereplésével. Nagy hatással volt rám... Addig versenyszerűen sportoltam, de egyszer csak elment a kedvem az egésztől. Eleinte pedig jól ment, azonban egy jó barátom, Kertész András másfelé terelt, és alapvetően megváltoztatta az irányultságomat, a gondolkodásomat. Úgyhogy amikor szóltak, hogy megürültek helyek Pesten, a drámatagozaton, menni akartam, a szüleim meg engedtek. Így kerültem harmadéves koromban a Szabó Ervin Gimnáziumba.
– Innen egyenes út vezetett a főiskolára. Máté Gábor és Horvai István osztályába került. “Elég” volt a főiskola?
– Nem, bár sokat kaptam a tanáraimtól. Horvai Pista bácsi elmúlt nyolcvan, de még mindig bírja. Már nem olyan szigorú, mint amilyen legendák keringenek róla, azonban változatlanul kemény. A tanítás élteti, sokat tanultam tőle. Tehetségesnek könyveltek el, úgy kezeltek, mint aki mindent tud. Koppantam is nagyot harmadévesen. Korábban azt gondoltam, bizonyos lépcsők már mögöttem vannak, vagy ki lehet őket kerülni. Hát nem. Kiderült számomra, hogy hihetetlen közhelyes, pontatlan, és felszínes vagyok. Megrekedtem egy színvonalon. Rájöttem, csak melóval lehet ezeket kiküszöbölni. A munkában jobban hiszek, mint az ihletben. Lesunyom a fejem és dolgozom.
– Van olyan rendező, aki kifejezetten “érzi” önt, és viszont?
– Zsámbéki Gábor, Máté Gábor, Zsótér Sándor. ok inspiráló személyiségek. Remélem, ez kölcsönös.
– Az alternatív színházakról mi a véleménye?
– Annyi alternatív ember játszik különböző társulatokban, hogy már felesleges a megkülönböztetés. Pintér Béláékat szeretem, három darabjukat láttam, ketto elkápráztatott. Ő a saját életét írja darabokká. Azt a groteszket tartom jónak, amit ő csinál – hárompercenként beforgatja a humort és a tragédiát.
– Fontos a humor az életében?
– Nagyon. Színházban meg különösen.
– Mi az, ami még fontos, így huszonhét év táján?
– A legfontosabb, hogy azt a pici időt, amit színházon kívül töltök, olyan fokon és olyan igényességgel tudjam eltölteni, ahogy szeretném – ehhez pénz is kell –, nővel, öcsémmel, a családommal.
– Keveset keres?
– A színházban keveset. De én még szerencsés vagyok, mert járok a Getting Hornyval külföldre, ami jól fizet. Kevés a pénz a társadalmi szerepünkhöz képest. Ezt elmondom, mert ezen röhögünk már egy hete. Följöttünk Kocsis Gergővel A talizmán után, és azt mondja a Kocsis: "Figyelj, ezek most azt hiszik, hogy beülünk a kis 323-as BMW-be, kimegyünk Szentendrére egy kaszinóba, és elverünk százezer forintot". Ehhez képest a társalgóban lehajtunk egy szomorú sört. Ezt gondolják az emberek, mert a médiasztárokból indulnak ki.
– Van magánélete?
– Nem sok. Délutánonként. Három évig volt egy társam, de februárban vége szakadt a kapcsolatnak. Nem vagyok az a hazamenős fajta: előadások után szeretek üldögélni a többiekkel, beszélgetni. Tíz után lazítok ki. Közben meg fontos, hogy várjon otthon valaki… de ezt kevesen viselik el.
– Nem érzi magányosnak magát?
– Néha rosszul érzem magam. Ferihegyről leszállni egy hét után, úgy, hogy senki se vár, szar ügy. Nem annyira jó, de ki lehet bírni.
– Könnyen lép ki kapcsolatokból?
– Nem, bár egyre tudatosabban döntök. Lelkileg nem megy könnyen a dolog, elég érzelmes típus vagyok. Éppen Ferihegyen majdnem elgyengültem. Tudtam azonban, ha most engedek, később még rosszabb lesz. Hazugsághalmazok keletkeznek, amit nagyon nem szeretek.
– Mindig ön szakít?
– Nem, már hagytak ott engem is… és nagyon rosszul viseltem.
– Hol a helye az életében a szerelemnek?
– Fontos, bár kevés nő van, akire azt mondom, igen, ez az. Nem könnyen megyek egyik kapcsolatból a másikba és még kevesebb az a nő, akivel szívesen élek. Most alkalmi kapcsolataim vannak, ami nem jelenti azt, hogy kurvázni járok, de engem nehéz befogni. Ez nem macsó duma, tényleg nehezen bírom a kötöttséget, főképp azt, ha diktálnak.
– Mi az, ami először megfogja egy noben?
– A lába, a popsija, a szeme. A szeme alapján leszek szerelmes. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a külseje nem fontos.
– Milyen természete van?
– Rossz, bár sokat változtam. Nem akarom fényezni magam, de türelmesebb lettem emberekhez is, magamhoz is. Amikor bekerültem a Katonába, a díszletmester csendesen megjegyezte: “Ki ez a nagykabátban járó műmájer?!” Általában negatívan indítanak az emberek, de ha megismernek, fordul a véleményük. A türelem fejlődött bennem a legtöbbet. Most is kijönnek még elhamarkodott vélemények a számon, de nem ítélek első blikkre. Nem haragszom másokra azért, mert szánalmasak, gonoszak, “fúrnak-faragnak”, elfogadom a rossz tulajdonságokat is.
– Bosszankodni nem szokott?
– Az árulás a zsigerekig bánt. Ha olyan valaki árul el, akit már elfogadtam.
– Volt olyan?
– Volt.
– Meg tudott bocsátani?
– Meg tudtam, de soha nem felejtettem el. Nem vagyok őskeresztény. Amúgy nagyon sok kis hülyeségen túllépek, fát lehet vágni a hátamon.
– Könnyen közel enged magához embereket?
– Nehezen. Mindenkivel jó a viszonyom, sok emberrel bensőségesen tudok beszélgetni, de az önmagáért való lelkizést nem szeretem, mint ahogy a vigasztalást sem. Nem szeretem nézni sem, ha valaki lemegy takonyba. Más az, ha tényleg baj van.
– Sírt már életében?
– Sírtam… háromszor. Egyszer nő miatt, másodszor apám miatt, harmadszor nagyanyám temetésén. Színházban még nem.
– Véleménye szerint, mitől jó egy társulat?
– Ez már nem a régi, legendás Katona József Színház. Változtak a generációk A fiatalokra egyre több terhet raknak, de kevés helyzet van, ahol tanulni tudunk egymástól. Hiányzik a valódi “összeeresztés”.
– Maga ellen is beszél, hiszen a Katonában ön az egyik legfoglalkoztatottabb fiatal színész…
– Igen, de nem zavarna, ha kisebb szerepeket kapnék. Ez az évad kifejezetten rossz volt, valahogy nem volt kiemelkedő eloadás.
– Két éve Vastaps-díjjal jutalmazták, most meg vándorgyűrűvel.
– Az előbbit a Bakkhánsnőkért és A talizmánért ítélték meg. Igazából föl sem tudtam fogni… A Máthé Erzsike “alapította” vándorgyűrűt a kollegák szavazatai alapján kaptam. Ez esett eddig a legjobban.
– Tart valamitől a szakmában?
– Sok hasonló szerepet játszottam. Lehet, hogy valami frissességet elveszít ilyenkor az ember. Aranyos fiú, meg nagytermészetű, meg jóképű gyerek, meg lelkes is, ezerrel dolgozik… de talán vissza kéne venni a túlzott energiákból. Néha úgy érzem, izzadságszaga van néhány munkámnak. Jobb volna valami váratlan dolgot művelni.
– Vannak csendek az életében?
– Régen voltak… Ma tízkor már arra gondolok, mit fogok csinálni a próbán kettőig. Kettő után elintézek valamit, vagy egy kis pénzt keresek. Hétkor már megint az előadásra gondolok, arra, min kellene változtatni. A Bakkhánsnőknél már délután háromkor pörög az agyam. Az téveszme, hagy hatkor bemegy a színész az öltözőbe, belebújik a ruhába… Állandóan megy ez a zsizsegés, ami marha fárasztó. Ilyenkor nincs csönd. Nyáron van csönd.
– Mitől töltodik föl?
– A kétkezi munkától. Levágom az akácsort kisbaltával, utána elégetjük az öcsémmel; tüzeskedünk. Ások, vasat hordok vagy festek. Apámnak szoktam segíteni, amikor otthon vagyok. Szellőztetem az agyam, és nagyon jól elfáradok. Munka után elszívok egy cigit, megiszom egy kisfröccsöt, majd egy nagyot csobbanok a Dunában. Az jó.
– Kortársai közül egyre többen vállalnak musorvezetést, reklámokban szerepelnek…
– Nem ítélem el oket. Azokról nincs jó véleményem, akik nem élnek a tehetségükkel. Akik sokkal többre érdemesek, mégis huzamosan gagyit csinálnak. Ha színészként vagy rendezoként másra vannak predesztinálva, mint amit muvelnek, azokat nem szeretem. Tudom persze, hogy a pénz dominál. Én magamat például nem szívesen látnám viszont egy reklámfilmben… Jobb itt valami olyat eloállítani, amit késobb sem szégyellsz, mint valamelyik sorozatban jópofizni.
– Nagy Ervin a “helyén” van?
– Eddig igen, a helyemen érzem magam. A színházamban annyit dolgozok, amennyit csak bírok; jó melókat kapok… A nyáron, ha igaz, három filmet is forgatok. Ez vélhetően megoldja a pénzügyi problémákat is. Úgyhogy most nincs okom sírni.
– Hisz a véletlenekben?
– Úgy gondolom, a szerepek nem véletlenek, még ha nem is teljesen a megérdemelt munka gyümölcsei, szerencse is kell hozzájuk. Lehet, hogy nehezen állok neki a munkának, de képes vagyok hajnal ötig próbálni. Mit is csinálnék, ha én játszom az egyik főszerepet…? Nem megyek gyerekért – persze nincs is –, nem beszélek meg nyelvórát… Szanaszét állnak az ügyeim, mert akkor csak a színház van. Bemegyek ötkor, lejárom és leéneklem, satöbbi. Van véletlen. Az is véletlen, hogy a Máté Gábor vett föl. Az is véletlen, hogy összetalálkoztam Mundruczó Kornéllal, aki akkor még kilométerekre volt a filmrendezéstől, bár nem sokkal késobb együtt csináltuk az első nagyjátékfilmjét. De akkoriban színész volt, én nyáron nála laktam két hónapig, haverok lettünk. Rá egy évre kitalálta, hogy filmrendező lesz, föl is vették a főiskolára. Első filmjéhez úgy szerzett pénzt, hogy eladta a zongoráját, és befutott: új hang lett a magyar filméletben. Most már a tizedik díját rakja zsebbe…
– Az első kérdéseket éppen három hónapja tettem fel önnek, de az interjú, úgy érzem, befejezetlen maradt. Nem baj, hogy újra idehívtam?
– Valami kellene a végére? Kérdezzen!
– Hogyan telt a nyara?
– Dolgosan. Forgattam Török Feri Szezonjában, nagyon jó hangulatú munka volt. Egy kicsit dolgoztam Mészáros Mártával és Böszörményi Zsuzsával. Közben az Ahogy tetsziket játszottam Keszthelyen. Így elmaradt a nyaralás, de most lesz pár napom, akkor majd elhúzok valami lápvidékre.
– Tudja már, hogy a Katonában milyen új darabokban fog játszani?
– Az Ascher-féle Ivanovban, és Zsámbéki is rendez majd egy Spiró-darabban, de most lesz a Véred íze hivatalos bemutatója is.
– Mi volt a legemlékezetesebb találkozása a nyáron?
– Nagyon megmaradt bennem a Török Feri… nagyon jó volt vele dolgozni. És ott találkoztam egy pornószínésznovel is.
– „Olyan” értelemben is találkoztak?
– Kissé… Különös lány volt, több nyelven beszél, miközben nyakig benne van az “iparágban”. És szintén ezen a forgatáson találkoztam Nagy Zsolttal, jó lenne máskor is vele együtt melózni.
– Volt olyan jelenet, amit nem kapott el egyből a három film valamelyikében?
– Igen, Böszörményi Zsuzsánál. Ott teljesen más karaktert kellett játszanom, olyat, ami elüt az egyéniségemtől: csendes, visszahúzódó, introvertált embert. Török Ferinél meg egy helyi menő csávót, ami alkatilag eggyel közelebb áll hozzám. Itt könnyedén, improvizatívan ment az egész forgatás. Mindenki hozzátette szövegben is, szituban is azt, amit gondolt.
– Milyen bort szeret?
– Sajnos nem értek a borokhoz, de ha iszom, száraz, nehéz vörös borokat rendelek. Ja, és ízlik ez a görög mazsolabor.
Nagy Ervin
Készséges, aztán hiába várom. Telefonálok. Elfejtette? „Nem – válaszolja –, csak azt hittem, ön felejtette el.” Fél óra múlva találkozzunk a Centrálban! - javasolja. Egy óra múlva érkezik meg. Huszonhét éves. Élet van körülötte, nők, szerelemszag, és valami megmagyarázhatatlan komolyság, néha szinte komornak hat. A Duna partján fotózzuk, Kisapostagon. Otthon az egész család. Apja vaskereskedő, az udvaron konténer, tele fémmel. Ervin fölmászik a tetejére, itt kapj le, szól a fotósnak. Az utolsó képkockán anyjába karol.
A színházi próbák és előadások miatt Nagy Ervin ritkán szinkronizál filmsorozatban. A Vészhelyzettel mégis kivételt tett.
Sose szinkronizáltam még olyan sorozatban, amelyik orvosi környezetben játszódott – mondja a Katona József Színház fiatal művésze. Dr Pratt szerepének azonban örültem. Színvonalas sorozat, jó a stáb, mind az amerikai színészek, mind a magyar kollégák. Ráadásul mindig érdekelt az orvosi pálya. Régebben orvos vagy ügyvéd szerettem volna lenni. A traumatológia különösen vonzott. Csak az volt a baj, hogy nem tanultam eleget. Végül a Színművészeti Egyetemre jelentkeztem, színész lettem. Traumatológiai esetekkel viszont így is találkozom. Nem a kórházban, hanem a szinkronstúdióban. Pratt doktor szinkronizálásakor számomra néha érthetetlen szakkifejezéseket sorolok. Ilyenkor egy dolog vígasztal: a kollégáimnak még bonyolultabb szöveg jut.
Volt már Kossuth Lajos, férfiprostituált, hősszerelmes és igazi helyi menő csávó is. Színész, akit nem a bulvársajtóból ismerünk, hanem kizárólag a filmvászonról és a színpadról. Jelenleg a Katona József Színház tagja , és szeptembertől Török Ferenc Szezon című filmjében is láthatjuk.
A Szezonban vidéki fiút alakítasz, aki munkát vállal a Balatonnál. A való életben végeztél valaha hasonló munkát?
16-17 évesen kubikoltam, de dolgoztam a Balatonon ételleszedőként, és három hétig benzinkutas is voltam.
Hasonlóak a balatoni élményeid a Szezonban láttottakhoz?
A valóság sokkal rosszabb volt. Keményebb volt a munka, egy kemping mellett szedtem le az ételmaradékot az NDK-s turisták után, akik lopták a söröskorsókat. De mint emlék, mindenképpen fontos.
Már akkor is színész akartál lenni?
Alapvetően nem akartam én színész lenni, aztán addig mozgolódtam különböző irodalmi színpadokon, hogy így maradtam. Emlékszem, akkor éreztem először, hogy szeretnék színpadon lenni, amikor a kaposvári színház Éjjeli menedékhely előadását láttam Dunaújvárosban. Eredetileg sportolónak készültem, atletizáltam nyolc és fociztam hat évig. Aztán meguntam a sportot. Gondolkodtam azon is, hogy esetleg ügyvédnek tanulok, illetve az orvosi pálya is megfordult a fejemben, de örülök, hogy végül nem így döntöttem.
A Balatonhoz hogyan viszonyulsz?
Nincsen különösebb kötodésem hozzá, bár gyerekkoromban számos nyarat ott töltöttem. Nem ég bennem a balatoni fíling.
A Szezonban a fiú, akit alakítasz, elmegy egy pornófilmes szereplőválogatásra, és a kész jelenet meglehetősen naturális. Téged nem feszélyez, ha meztelenül kell szerepelned?
Nem, ha dramaturgiailag indokolt a meztelenség. Ennek a történetnek a pornócasting szerves része, mert a fiú, akit játszom, meglehetősen magamutogató. Kiválóan felépített a jelenet, amelyben a nagyszájú vidéki gyerek hirtelen megalázó helyzetbe kerül, és kiszolgáltatottá válik. Ez éles váltás a figurájában, odáig csak a kirakatot láttuk, és hirtelen kiderül. A valóság nem ugyanaz, mint a látszat.
Ezt tudtad akkor is, amikor még nem vettétek fel a jelenetet?
Látszott a forgatókönyvön, hogy ez a momentum fordulópont a figura életében. Ez azért fontos, mert kudarcélményt sokkal jobb játszani, megfordítani egy figurát hálás feladat. Azon nincs mit alakítani, hogy az ember örül és minden rendben van vele. A meglepetés a fontos, az, hogy a karakterről kiderül valami új. Addig ő volt a háemcsé, és ez hirtelen megdol.
El tudtad volna, vagy el tudod képzelni, hogy olyan helyzetbe kerülj, hogy pornózz?
Soha nem tudtam volna elképzelni, és nem is fogom. Bár szerintem ha az ember levetkőzi a gátlásait, és felülemelkedik azon a bibin, hogy ez valahol intimitás, akkor a pornó ugyanolyan fizikai munka, mint bármi más.
Van olyan, akár filmen, akár a színházban, hogy tartasz vagy félsz egy jelenettől?
Az a jó színészi feladat, amelyben mindig lehet tartani valamitől. Ez visz előre, ha ez nincs így, az azt jelenti, hogy valami rutinná vált. Én igyekszem ilyen félelmeket gyártani magamnak. Személy szerint engem ez motivál. Ezen azt értem, hogy jó félni attól, hogy képes leszek-e a maximumot adni. Soha nem attól tartok, hogy valamit elrontok, ez nem félelem, hanem görcs, amitől meg kell szabadulni. A munkafolyamatban persze ez természetes, de közönség előtt már nem szabad stresszelni.
Tudatosan nem szerepelsz a bulvársajtóban, vagy nem is keresnek téged?
Nem igazán érdeklődik irántam a bulvársajtó, de ha kérdeznének, akkor sem mondanék semmit. Hidegen hagy mások magánélete, és a médiát tartom felelősnek azért, hogy a fél országot az érdekli leginkább, hogy ki mivel törli ki…
Válogatsz a filmszerepek között, vagy mindenre igent mondasz?
Mondtam már nemet szerepekre, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy nagyon válogathassak. Nem készül ma olyan sok film Magyarországon. Mindenki maga szabja meg a limitet, hogy meddig megy el az ismertségért, engem ez azonban nem igazán érdekel.
Ezen a nyáron mit forgattál?
Szerepet kaptam Gödrös Frigyes tévéjátékában, illetve játszom az Állítsátok meg Terézanyut! filmváltozatában.
Olvastad a könyvet?
A regényt nem olvastam, csak a forgatókönyvet. Egy film szempontjából nem fontos, milyen a könyv, amelyből készül, a forgatókönyvön múlik minden. Simán el lehet rontani egy jó könyvet egy rossz forgatókönyvvel, és fordítva is. Úgy gondolom, a Terézanyuból szórakoztató közönségfilm készül, nagyon igényes szereposztással. A szereplőgárdát nem az ismertség, hanem a tehetség alapján válogatták, és ez manapság nagyon ritka. Én Pétert alakítom, aki a könyvben fotóriporter, és ő jön össze a főszereplővel a film végén. Még nincs eldöntve, pontosan milyen lesz a finálé, valószínűleg nem lesz egyértelmű happy end.
Olvasol újságot?
Minden nap olvasok napilapot, a politikát azonban kihagyom, nem érdekel. Megveszem az Élet és Irodalmat, magazinokat pedig nem nagyon lapozgatok.
Vannak barátaid a szakmából?
Kevés. Az, hogy valakivel éjjel-nappal együtt vagyok egy bizonyos ideig, még nem jelenti, hogy barátok is vagyunk. Ha más típusú munkám lenne, akkor sem biztos, hogy a munkatársaimmal barátkoznék. Szeretem a kollégáimat, de barátom csak három van a szakmából. Az nem publikus, hogy kik.
Mit tartasz eddigi pályád csúcsának?
Egyrészt a Nincsen nekem vágyam semmi címu filmet, bár nemrég újra megnéztem, és találtam olyan dolgokat benne, amelyeket ma másképp csinálnék, de az akkori koromhoz képest elégedett vagyok magammal. A Szezont is nagyon szerettem, jó munka volt. Persze egyikkel sem vagyok makulátlanul elégedett, inkább azt mondanám, ezek azok a munkáim, amelyek jól sikerültek. Színházban is két darab van, amelyre elégedettséggel gondolok vissza – a Bakkhánsnők és a Talizmán – de ez utóbbira csak a bemutató után egy évvel.
Van szerepálmod?
Nincs kifejezetten olyan szerep, amelyet mindenképp szeretnék eljátszani, viszont nagyon jó lenne egyszer Pintér Béla társulatával színpadra lépni. Szívesen dolgoznék Nagy Zsolttal színpadon, illetve forgatnék Zsótér Sándorral.
Megismernek az utcán?
Nem igazán, de nem is vágyom rá.
Virágot, a karcagi macsót Nagy Ervin játssza, akit ezért az alakításáért a Legjobb mellékszereplőnek járó díjjal jutalmazott a szemle zsűrije.
„Virág Gyula a helyi menő csávók közül a legmenőbb, vagy legalábbis ezt gondolja magáról. Hármuk közül ő a legfelszínesebb, az ő vágyai a legföldhözragadtabbak; pornócsillag szeretne lenni. A film elején látjuk, milyennek képzeli még Karcagon a világot, és látjuk később azt is, a fővárosban mindez milyen csúfos véget ér. Eljátszani viszont nagyon hálás feladat volt. Egy karakterszerep néha hálásabb, mint a főszerep, nagyobb szélsőségeket lehet benne megmutatni. Virág Gyuszinak sok jól játszható helyzete van a filmben, széles spektrumon mozog a figura.”
Ervin szerint a szerep megformálásában jelentős segítséget jelentett számára a remek szöveg is.
„Kortárs mű esetében nagyon ritka az ennyire jó és életszerű szöveg, amely sokszor úgy tunhet, mintha improvizálnánk, pedig egész egyszerűen csak jól lett megírva egy-egy dialógus. Igaz, mi is sokat improvizáltunk, beletettük azt, amit egy-egy jelenetről gondoltunk. A főiskola óta nem dolgoztunk együtt, ezért mindenki nagy szakmai kíváncsisággal érkezett. Olyan volt egy-egy jelenet felvétele, mintha pingpongoznánk. Az egyikünk feldobta a labdát, a többi meg folytatta az ütést. Csak egy hívó mondat kellett valamelyikünktől, és jöttek a jobbnál jobb ötletek. Ez nagyon jó dolog, mert különös intenzitást ad a munkának, még nagyobb figyelmet és koncentrációt igényel a részünkrol. Tulajdonképpen egymást inspiráltuk.”
Ervin a fiatal színészgeneráció legfoglalkoztatottabbjainak egyike, aki ennek köszönhetően rendelkezik némi összehasonlítási alappal a rendezők viszonylatában.
„Ritka, amikor ennyire egy húron pendülnek a dolgok; megy a munka és közben hihetetlenül jó a hangulat. Még az a jelenet is nagyon oldottan sikerült, amitől a legjobban tartottunk. Amikor Gyula elcsábítja a pesti főmufti elhanyagolt feleségét, akit egyébként a nagyszerű Kerekes Éva alakít. Igaz, «be kellett melegítenem» a büfében, mert én gátlásosabb vagyok, mint Gyuszi. Nagyon jó instrukciókat kaptam Feritol, így végül semmi para nem volt, elég «hatásos» lett a jelenet.”
A színész és a rendező viszonya nem mindig volt ennyire felhőtlen, amire Ervin így emlékszik:
„Amikor a főiskolán eloször együtt dolgoztunk egy hatalmas veszekedésbe fulladt a munkánk. Akkor persze mindketten azt gondoltuk a másikról, hogy teljesen tehetségtelen, és reméltük, hogy nem hoz össze minket újból a sors. Azóta eltelt négy-öt év, és ma szívből örülök a közös munkánknak. Nagyon jól vezeti a színészt, jó a ritmusérzéke és pár jól irányzott instrukcióval hamar helyre tesz egy-egy jelenetet. Az ő érdemének tartom, hogy olyan nagyszerű színészeket hozott vissza a filmvászonra, mint Kerekes Éva vagy Hegedűs D. Géza, akiket az utóbbi időben méltatalanül mellőztek. Visszatérve a filmre, a Szezon egy «igazi» mozi, nem akar se odamondogatni, se földbe döngölni. Egyszeruen csak kibámul a kirakatból és megnézi, mi a helyzet odakint. Nem hasonlítható a Moszkva térhez, ha valaki esetleg azt várná. Sokkal érettebb, komolyabb mű.
Nagy Ervin, a Katona József Színház fiatal színésze a filmszemle három díjazott alkotásában is szerepel. A Mélyen őrzött titkok (a legjobb férfi mellékszereplő) és a Somlói galuska című kisfilm már tavasszal a mozikba került, a közönségdíjas Szezont pedig (miután a locarnói fesztiválon is nagy tetszéssel fogadta a publikum) szeptembertől játsszák a hazai filmszínházak.
A Szezon című filmben három vidéki fiú indul el szerencsét próbálni. A trió legvagányabb és legtalpraesettebb tagja a pornószínészi karrierről ábrándozó, jóképű izompacsirta, Virág Gyuszi. Ugye nem kellett gyúrnia a szerephez?
Sokáig komolyan sportoltam: atletizáltam, kézilabdáztam és fociztam is. De nemcsak a megjelenés miatt van ennek jelentősége. Manapság a színház egyre inkább „összmuvészetté” válik, ezért sokat jelenthet a fiatalon elsajátított mozgáskultúra. Volt már rá példa, hogy egy rendező kifejezetten erre a tapasztalatra épített, amikor egy labdát adott nekem, hogy dekázgatva, a földgolyóra emlékeztető gömbbel játszadozva adjam elő Dionüszosz monológját.
És a színészválogatban passzolgat néha egymásnak a Hídemberből Kossuth és Széchenyi?
Találkozunk néha a focipályán: Széchenyi (Eperjes Károly) az öregfiúkban, Kossuth még a serdülőben rúgja a bort… Bár az igazat megvallva, a cigi miatt mostanában a kondícióm nem a régi. Pedig a színészválogatottban fontos a vérfrissítés.
Színpadi és filmes alakításairól többnyire dícsérően szól a kritika, s mind a szakmától, mind a közönségtől több elismerést kapott. Melyikre a legbüszkébb?
Minden pozitív visszajelzés jólesik és fontos az embernek. Ám legértékesebbnek azt a díjat tartom, amit a Katonában, a színészkollégáimtól kaptam: elsőként nekem ítélték a Máté Erzsi-gyűrűt.
Nem tesz kényelmessé valakit, ha mindössze ötesztendos pályafutása során ennyi kitüntetésben van része?
Számomra nem a kritika a legfontosabb mérce, nem „szállok el”, ha „fényeznek”. Tisztában vagyok egy-egy alakítás súlyával és minoségével, és azt is tudom, milyen elvégzendő munkám van még egy-egy szereppel.
A Hídemberben Kossuth bőrébe bújhatott. Ez is felér egy díjjal.
Jólesett Bereményi Géza bizalma, s nagy színészi feladatnak tekintettem 24 évesen Kossuthot eljátszani. Azt végtelenül sajnálom, hogy a produkciót a politika igyekezett ellehetetleníteni. Függetlenül bármiféle pártállástól, abban biztos vagyok, hogy jobb film születhetett volna, ha nem nyomasztja ennyi teher az alkotókat.
Nem látható televíziós show-műsorokban és szappanoperákban. Pedig azt mondják, a médiában szerzett ismertség minden szempontból kifizetődik.
A színészeket Thália papjainak nevezik, s ez arra kötelez, hogy az értékek védelmében ellenálljak az olcsó felszínességnek, s ne kapcsolódjak ahhoz, amit ma a média (mindenekelőtt a kereskedelmi televíziók) képviselnek. Egyszer persze én is szeretnék egzisztenciát teremteni, de gagyi dolgokhoz nem adom a nevemet. Bízom abban, hogy a filmben és a színházban nyújtottaknak is meg lesz a gyümölcse.
Nagy Ervin (28) színész, a budapesti Katona József Színház tagja. A 2004-es filmszemlén a Szezonban és a mélyen őrzött titkokban nyújtott alakításaiért a legjobb epizodistának járó díjat kapta. Nagy sikerrel fut legújabb filmje, az Állítsátok meg Terézanyut!
Nem szereti a táskát. Amíg nem köszönt be a nagykabátos időszak, a lehető legkevesebb holmival jár. Noteszeit rendre elveszíti, a legfontosabb időpontokat mobiljába pötyögi be. A biztonság kedvéért azért a színházat is felhívja: játszik-e aznap. Többnyire igen.
Október végén felpörögtek az események. Színházunk a szerbiai Mess fesztiválon vendégszerepelt az Ivanovval. Az előadás nem fért el a szarajevói színpadon – a 70 kilóméterre lévő Zenicében adtuk elő. A közönség állva tapsolt. Zenice Kazincbarcikához hasonló iparváros: panelrengeteg festői hegyek között.
Szarajevóban már tavaly is jártam: kedvelem az óvárosát, elbűvöl régi piaca.
A vendégjáték miatt nem lehettem jelen Mészáros Márta A temetetlen halott című mozijának premierjén. Azt az ávós főtisztet alakítom a filmben, aki Nagy Imrét elhozza Snagovból. Kevés egyenruhás szerepem volt eddig - de nagy gazembereket mindig jó játszani.
Hazatérve Bozsik Yvette Cammedia dell'Arte című produkciójának főpróbahete kezdődött. Telefon kikapcsolva, próba délelőtt tíztől este hatig. Rosszabb esetben héttől még játszom is!
Nálunk úgy szokás, hogy a premierbulita színházban tartjuk. étel, ital: ami a büfében kapható. Megfejelve a születésnapomra Paál Jánostól kapott tokaji aszútörköllyel. Dorbézolás, asztalon táncolás hajnalig. Tudok és szeretek mulatni, de már ritkábban dobom el a törölközőt.Nem vagyok nagyon másnapos. Jól kialszom magam- és irány a gőz!
Elég gyakran hívnak szinkronizálni. A Vészhelyzet Dr. Prattjét kedvelem is. Igényes sorozat, jó színészek. Orvosoktól hallottam, szakmailag is megállja a helyét.
Általában a színházban étkezem. Napközben alig - inkább előadás után. Kerülöm a kenyeret. Huszonnyolc esztendős "bonviván" ne hízzék el! Pedig hogy szeretek enni...! A magyar konyha híve vagyok. Édesapám most hozott otthonról egy kis abáltszalonnát. Nehéz lesz kenyér nélkül megenni. a pacalt is szeretem. Mindegy: egy háromórás bohózat és Bozsik Yvette rendezése is leszed rólam előadásonként vagy három kilót. És fallabdázom is.
A belvárosban, színészházban lakom. Nem sokkal olcsóbb, mint egy albérlet, viszont közel van a Katona József Színházhoz. Az elmúlt időszakban sokat forgattam. Most épp vannak tartalékaim. Nem garasoskodom.
Van két-három civil, és ugyanennyi barátom a szakmából. De hát a színház egy nagy család. Legalábbis a miénk...
Egyszerű elegancia, hivalkodás nélkül: kis dzseki farmerrel. A népszerű színész szereti a pamutot, kerüli a mintásat.
A ruha teszi az embert?
Egy bizonyos kor után már érdemes odafigyelni arra, hogy miben grasszál az ember. Túlzottan nem foglalkoztat az ügy. Lapul pár különlegesebb holmi a ruhásszekrényben, ennyi nekem elég.
Melyek azok a jellegzetes darabok, amelyek nélkül Nagy Ervin nem volna Nagy Ervin?
Állandóan változik a hozzáállásom az öltözködéshez. Amikor főiskolára jártam, sportot űztem abból, hogy divatot teremtsek a fehér atlétatrikómmal és a hózentrágeremmel.
Szeret kilógni a sorból?
Egyáltalán nem erről van szó. Dunaújvárosban egy rebellis hangulatú középiskolába jártam, ahol mindenkinek megvolt az egyéni stílusa. A külcsín sokat nyomott a latban. Ma már az ilyen jellegű figyelemfelkeltés nem érdekel. Egyszerűen az esztétikai érzékem megkívánja, hogy némi egyéniséget csempésszek a ruhatáramba.
Vásárláskor minek szenteli a legnagyobb figyelmet?
A cipőmre vagyok rendkívül háklis. Nem feltétlenül a hivalkodó cipők hoznak lázba, de elvárom, hogy egy lábbeliben legyen némi rafinéria. Női cipőben a magas sarkú képes felcsigázni, persze tudom, hogy hálátlan feladat egyensúlyozni benne.
Van kedvenc dizájnere?
Nem merülök el annyira a divat részleteiben, és szívemhez közel álló tervezőm sincs, ellenben a stylist haverom néha ellát jó tanácsokkal, hogy mi áll jól nekem és mi nem.
Gyakran vendégszerepel külföldön is. Olyankor végigstíröli a helyi férfiruha-kínálatot?
Olaszország számomra divatszempontból az etalon. Elképesztő hogy milyen hagyományra tekint ott vissza a férfidivat. Tavaly Rómában töltöttem egy hetet, és meglepett, hogy még a külvárosban is tolonganak a férfivásárlók a boltokban. A 8-9 éves gyerektől a 75 éves aggastyánokig mindenki élvezettel válogat, nézelődik, kóstolgatja a felhozatalt. Én egyébként hamar belefáradok a kutakodásba, benézek pár üzletbe, aztán ha nem találok fogamra valót, már tovább is álllok.
Mi a véleménye a magyar férfidivatról?
Nálunk – talán az államszocialista múlt okán – egyfajta igénytelenség nyomja rá a bélyegét a ruházkodásra. Főleg a férfiak engedik el magukat 30-40 éves korukra. Kár hogy nálunk nincs kultúrája a ruhadivatban az esztétikumnak. Az elmúlt 50-60 év hozzászoktatott bennünket ahhoz, hogy egyféle öltöny, egyféle ing kapható, akár tetszik, akár nem.
Épp ezért volna logikus, hogy miután befuccsolt a hiánygazdaság, tobzódjunk a vadabbnál vadabb ruhakölteményekben.
Az öltözködés a mindennapokat érinti, s a mindennapokba, az emberek gondolkodásmódjába csak csigalassúsággal gyűrűznek be a változások. Jellemző hogy manapság minőségi cipészre sem könnyű rábukkanni. Talán összesen egy remekbe szabott cipészműhely található Budapesten, a Haris közben.
Kedveli az eleganciát?
Nem ragaszkodom mereven semmilyen stílushoz.
Míg szexibbnél szexibb női hálóruhák sorakoznak az üzletekben, a férfiak e téren kutyául állnak. A llasszikus pizsama nem divat. Ön miben hajtja álomra a fejét?
Meztelenül alszom. Ha nagy a zimankó, magamra húzok felülre valamit, egy pólót például, de irtózom tőle, hogy alul korlátokba ütközzön a szabadságom. Amúgy alsónadrágban csak a fehérre esküszöm, abban is csak a pamut jöhet nálam szóba. A mintás cuccoktól kiver a veríték, ezért általában ingben is a fehér az elsőszámú kedvencem.
Az ön szeme mely női ruhadarabon akad meg először?
A harisnyán. Lehet hogy furcsán hangzik, de odavagyok ezért a ruhadarabért. Alig várom a rügyfakadást, amikor végre harisnyában flangálnak a lányok.
Mit vegyen magára a nő, aki tetszeni akar önnek?
Szeretem a nőies nőket. A szakadt, tarisznyás csajok nem jönnek be. Meglepő, de a festett hajú lányokat – azokból is a vörösöket – kimondottan előnyben részesítem. Van valami vonzó igyekezet bennük, hogy tessenek a férfiaknak, és én méltányolom ezt a törekvésüket.
Az ékszerekhez milyen a viszonya?
Nem bírom magamon elviselni. Kamaszkoromban volt ugyan egy ezüstláncom, de elég gyorsan megváltam tőle. A lányokon viszont minden kiegészítő jól mutat. Egyedül az arany ékszerektől ódzkodom. Egyelőre nem hordok órát sem, de a 30. születésnapomra meglepem magam egy igazán jó minőségű darabbal.
Mi a helyzet a napszemüveggel? Az is egy imázsmeghatározó kellék, nem?
Nekem nem egyszerű napszemüveget találni, ugyanis az egyik fülem magasabban van, mint a másik. Nemrég Milánóban találtam egy olyan szemüveget, ami nem állt csálén rajtam, rögtön vettem is hármat.
Sportoláshoz hogyan öltözik?
Elsősorban fallabdázni és úszni szoktam, de divatszempontból az arany úszószemüvegemre vágok fel. Beájulnak tőle a nők a medenceparton.